Az idei felsőoktatási felvételi eljárásban megkezdődött egy irányváltás, amelynek célja, hogy a jelentkezőknek minél kevesebb olyan dokumentumot kelljen benyújtaniuk, amely államigazgatási adatbázisban rendelkezésre áll - mondta Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese az M1
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (NKE) az ország egyik kiemelkedő jelentőségű egyetemének tartja, ahol magas színvonalú képzésben részesülnek a hallgatók, amely biztosítani tudja, hogy az elhivatott, hazájukat szerető diplomások megállják a helyüket a munkaerőpiacon.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint nem kell a New York állam kormányzójával a Közép-Európai Egyetemről (CEU) folytatott tárgyalásokon megvédeni a magyarországi tanszabadságot, mert azt senki nem veszélyezteti.
A cél, hogy biztos alapokon nyugvó, állami és közösségi forrásokból egyaránt táplálkozó, a nemzetközi és a munkaerőpiaci igényekhez igazodó felsőoktatási rendszert teremtsünk - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, a felsőoktatásról tartott sajtótájékoztatón.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az MSZP stadionok helyett az egyetemekben hisz, a szocialisták azt szeretnék, ha minél több fiatal kerülne be a felsőoktatásba - mondta az ellenzéki párt választmányi elnöke szombaton az MTI-nek.
A közigazgatási bíráskodás témaköre a jogállamisághoz kapcsolódik - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter pénteken a XIV. Debreceni Doktorandusz Konferencia megnyitóján tartott előadásában, hangsúlyozva: a közigazgatás feletti teljes bírói kontroll jogállamisági kérdés.
Rendeződni fog a Közép-európai Egyetem (CEU) ügye, ha a CEU is partner ebben - jelentette ki az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában amerikai látogatásáról szólva Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány elnöke.
A hallgatói ösztöndíjak emelését és a kollégiumfejlesztési program folytatását szorgalmazza a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), amely a hétvégén Szombathelyen tartja háromnapos közgyűlését.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a Magyar Képzőművészeti Egyetemnél (MKE) és a Semmelweis Egyetemnél (SE) továbbra is fennáll néhány, a számvevőszék által három, illetve két éve megállapított gazdálkodási hiányosságok közül.
Megkezdődött a szeptemberi felsőoktatási képzések e-ügyintézési időszaka a www.felvi.hu honlapon, április 20-tól minden jelentkező használhatja adatbetekintésre, dokumentumpótlásra, adat- és sorrendmódosításra a felületet.
Nem célja a kormánynak a Közép-európai Egyetem (CEU) bezárása, ennek nem is lenne indoka, a felsőoktatási törvény sokak által vitatott módosításával mindössze megoldást szeretnének találni bizonyos ügyekre - jelentette ki Palkovics László oktatási államtitkár kedden Brüsszelben.
Az Egyesült Államok a továbbiakban is szót fog emelni a Közép-Európai Egyetem (CEU) függetlenségéért és háborítatlan magyarországi működéséért - közölte az amerikai nagykövetség kedden az MTI-vel.